Pénteki közleményében "teljes mértékben megalapozatlannak" nevezte a Siemens a lap értesülését. "Mi egyáltalán nem osztjuk az idézett adatokra a lap által alkalmazott logikát. Semmi ilyen vagy hasonló bejelentés nem történt" - fogalmaz a közlemény, hangsúlyozva, hogy a stratégiai terv részletei még kidolgozás alatt állnak.
Joe Kaeser, a Siemens vezérigazgatójának egy augusztus eleji befektetői konferencián tett megjegyzéseire hivatkozó csütörtöki cikkében a Manager Magazin arról számolt be, hogy a Siemens működési költségei leszorítása érdekében karcsúsításra készül ügyviteli, jogi és pénzügyi területeken, valamint létszámcsökkentést is tervez.
Kapcsolódó
A Siemens nemrégiben vázolta fel stratégiai tervét jelenlegi öt ipari divíziójának összevonásáról három vállalati egységbe szerkezetének áttekinthetőbbé tétele érdekében. A terv értelmében az éves növekedési ütem és a nyereségráta is egyaránt két százalékponttal javulna középtávon, valamint az egy részvényre jutó nyereség növekedési üteme is felgyorsulna. Pontosabb részletek és leépítési tervek említése nélkül a Siemens akkoriban jelezte azt is, hogy az átszervezés nyomán a vállalatirányítási struktúra is karcsúsodna egyebek között bizonyos funkciók kiszervezésének köszönhetően.
A vezérigazgató elemzőknek adott tájékoztatására hivatkozva a Manager Magazin a Siemens és kínai vállalatok között folyó "legfelsőbb szintű" tárgyalásokról számolt be cikkében a gázturbina üzletágban folytatandó együttműködésről.
A kép forrása: AFP.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve