A cég csütörtökön azt közölte, hogy az augusztusi forgalma 7 százalékkal bővült helyi devizákban történt elszámolás alapján éves összevetésben. Szakértők jóval nagyobb, 13 százalékos augusztusi forgalombővülést vártak.
Júliusban 10 százalék volt a növekmény. A vártnál kisebb augusztusi forgalmat a H&M a szokásosnál melegebb időjárással indokolta, ami miatt augusztus második felében csökkent a vásárlók száma.
A vállalatnak 4105 üzlete volt július végén világszerte az egy évvel korábbi 3649 után. A cég korábban azt közölte, hogy idén mintegy 425 új üzletet nyit globálisan, a legtöbbet Kínában és az Egyesült Államokban.
A Zara után a világ második legnagyobb ágazati vállalatának az árfolyama 2,4 százalékos mínuszban állt a kereskedés délelőtti szakaszában a stockholmi értéktőzsdén.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve