A dél-koreai elektronikai konszern pénteken nem végleges adatként azt közölte, hogy a működési eredménye 14,8 ezer milliárd won (13,2 milliárd dollár, 100 won 24,78 forint) volt. Ez 5,2 százalékos növekedés éves összevetésben, ugyanakkor elmaradt a szakértők által várt 14,9 ezer milliárd wontól - írja az MTI.
Az idei első három hónapban a működési eredmény rekordszintű volt, 15,6 ezer milliárd wont tett ki, ehhez képest a június végével záródott negyedévben a nyereség 5 százalékkal kisebb volt. Ez azt jelenti, hogy megszakadt a 2016 negyedik negyedéve óta tartó sikersorozat, amikor negyedéves szinten rendre nőtt a dél-koreai vállalat működési eredménye.
Az idén június végével záródott három hónapban a cég bevétele éves szinten 4,9 százalékkal, az idei első negyedévhez képest pedig 4,2 százalékkal, 58 ezer milliárd wonra csökkent.
A dél-koreai vállalat július végén ismerteti a végleges adatokat és azt, hogy pontosan miként szerepelt a negyedévben a cég mobil- és félvezető-gyártó ágazata. (Pörög a dél-koreai autóipar.)
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve