Egyebek mellett kevesebb kijelzőt vásárolnak a január−márciusi negyedévben: a korábban tervezettnek csak a felét rendelték meg a fő szállítóktól, a japán Sharptól, a Japan Displaytől és a dél-koreai LG Displaytől. Az iPhone 5 tavaly szeptemberi bemutatkozásakor attól tartottak az elemzők, hogy a beszállítók nem tudnak majd lépést tartani a kereslettel. Az Apple más részegységekből is kevesebbet vásárol, a visszaesés ezeknél is elég nagy ahhoz, hogy nyomot hagyjon a gyártók bevételén és profitján. Az iPhone-ok elemei egyedi tervezésűek, ezért kiesésük esetén nehéz átállítani a gyártósorokat más készülékekbe való alkatrészek előállítására.
A Citigroup, amely a múlt hónapban rontotta vásárlásról semlegesre az almás cég részvényeire adott ajánlását, úgy véli, hogy az év végi ünnepek előtt felpörgetett gyártás miatt maradhattak a vártnál nagyobb iPhone-készletek az Apple raktáraiban. A bank elemzői szerint nem arról van szó, hogy a vásárlók elfordultak a telefontól, hanem arról, hogy a kereslet csupán jó, nem kiemelkedő. Az Apple részesedése az okos telefonok piacán az egy évvel ezelőtti 23 százalékról a harmadik negyedévre 15 százalék alá esett, míg legnagyobb versenytársa, a Samsung két év alatt 8,8 százalékról 31,3 százalékra növelte részesedését.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve