A cég csütörtökön azt közölte, hogy 2022 végéig a személygépkocsikkal foglalkozó Mercedes-Benz Cars üzletágban 1 milliárd eurót tervez megtakarítani a munkahelyek számának a csökkentésével. Egyelőre meg nem erősített hírek szerint 1100 vezetői posztot számolnak majd fel.
A kamion üzletágban a Daimler mintegy 550 millió eurót akar megtakarítani 2022 végéig.
A vállalat a július-szeptemberi időszakban 839 ezer autót és haszongépjárművet értékesített, ami 6 százalékos növekedés az egy évvel korábbi 795 ezerhez képest. Bevétele 43,3 milliárd euró volt, 8 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszaki 40,2 milliárd eurót.
A Mercedes-Benz Cars 604 ezer gyártmányt értékesített, 8 százalékkal többet az egy évvel korábbival összevetve. A bevétel 9 százalékkal 23,5 milliárd euróra nőtt. A bevételarányos jövedelmezőség ugyanakkor 6 százalékra csökkent az egy évvel korábbi 6,3 százalékról.
Csökkent a Daimler kamionok bevételarányos jövedelmezősége is, 8,5 százalékról 7,5 százalékra. A buszoknál és a kisbuszoknál ugyan javult a mutató, de ezek együtt mintegy 110 ezer eladott gyártmánnyal az értékesítés csekély részét teszik ki.
A Kecskeméten Mercedes-Benz gyárat működtető vállalatnál a negyedév végén világszerte 304 ezren dolgoztak, szemben az egy évvel korábbi 300 ezerrel.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve