A felvásárlás még az év vége előtt megtörténhet, és a Mojang csapata beolvadhat a Microsoft Studios vállalatba, miközben az üzletből komoly összegeket kapó Mojang-alapítók új vállalkozásba kezdenek. A Mojang három alapítója Markus Persson, Carl Manneh és Jakob Porser 2009-ben hozták létre vállalatukat, és akkor jelent meg a Minecraft kezdetleges, úgynevezett alfa verziója is.
A Minecraftből az évek során több mint 50 millió darabot adtak el, a játékot kiadták személyi számítógépeken (PC), játékkonzolokon és mobil eszközökön is.
A Mojangnak, amely nagyjából 40 alkalmazottal működik, több mint 100 millió dollár nyeresége volt a Minecraft eladásokból. A Minecraft egy nyílt világban játszódik, ahol a kreativitásukat használva a játékosoknak lehetőségük van számtalan dolgot megépíteni apró építőkockákból.
Piaci elemzők szerint nem egyedi, hogy egy nagy számítástechnikai vállalat ekkora összeget áldoz egy kisebb startup vállalatra. A Microsoftot egyértelműen stratégiai okok vezérelték. A Minecraft mint márka nagyon erős, ez pedig megérheti a felvásárlást. Satya Nadella, a Microsoft vezérigazgatója szerint a videojátékok játszása az egyik legnépszerűbb időtöltés okostelefonokon és PC-ken is.
A Minecraft név újabb ösztönző lehet a fogyasztóknak, hogy a Microsoft termékeit válasszák. A Microsoft azért is jól járhat, mert a Mojang eddig nem készített külön Minecraft verziót a Microsoft saját Windows rendszerét futtató okostelefonjaira.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve