A bankcsoport továbbra is erős fókuszt akar tartani a közép- és kelet-európai régióban, míg az ázsiai operációját jelentősen visszavágja 2017 végéig. Sőt, az USA-ban sem kíván terjeszkedni, ott 2016-ig hajtanak végre egy hasonló visszavonulást.
A cég vezetése úgy döntött, hogy a lengyel és szlovén operációján túlad, de Magyarországról nem terveznek kivonulni. Sőt, itthon tovább kívánják fejleszteni az operációjukat.
A teljes bankcsoportra az intézkedések nyomán a kockázattal súlyozott bruttó eszközérték 26 milliárd euróval csökken 2017 végéig.
A bank adózás előtti eredménye 23 millió euró volt tavaly, ami 813 milliós visszaesést jelent a 2013-as évhez képest. A nem teljesítő hitelek aránya 2014 pedig 10,7-ről 11,2 százalékra emelkedett az előző évhez képest. A bank holnap reggel sajtótájékoztatót tart.
A bank vesztesége 34 százalékkal, 31,2 milliárd forintra csökkent 2013-ban. A működési költsége 53 milliárd forintot tettek ki 2013-ban, céltartalék-képzésre pedig közel 42 milliárd forintot fordítottak. A nem teljesítő hitelek aránya 30 százalék alatti szinten stabilizálódott, és egyre kevesebb kölcsönszerződés kerül ebbe a kategóriába.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve