Az üzlet pénzügyi részleteit nem közölték. Az internetes óriáscég szerint a Titan Aerospace által fejlesztett légköri (atmoszféra-)műholdak a katasztrófák utáni segélynyújtásban és a környezeti károk felmérésében is hasznosak lehetnek.
A Google által "lenyelt" mindössze húszfős új-mexikói cég légköri műholdjai egyelőre még nincsenek kereskedelmi forgalomban, de egyes beszámolók szerint akár öt éven át is képesek a levegőben maradni.
A cég honlapja - még mielőtt frissítették volna a hétfőn kötött üzlet bejelentésével - a napelemes drónok felhasználásának számos lehetőségét sorolta fel, köztük a légköri és időjárási jelenségek megfigyelésével, katasztrófa-elhárítási feladatokkal, valamint hang- és adatforgalmazással.
A Vern Raburn vezérigazgató által irányított Titan Aerospace megvételéről az év elején a Facebook is tárgyalásokat folytatott, később azonban inkább a szintén napelemes drónokat gyártó nagy-britanniai Ascenta társaságot szerezte meg magának.
A Google és a Facebook egyaránt nagyratörő terveken dolgozik annak érdekében, hogy a Föld minden lakóját rákapcsolhassa a világhálóra. Erre irányuló programja (Project Loon) keretében a Google hatalmas léggömbökkel internetes jeladó antennákat juttatna a sztratoszférába, vagyis a légkör földfelszíntől 10-50 kilométerre lévő rétegébe, ahová általában a meteorológiai léggömböket is felbocsátják.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve