A Wizz Air diszkont légitársaság jelentősen megnöveli a járatsűrűséget a Budapest-Moszkva Vnukovo útvonalon - jelentette be a társaság. A légitársaság jelenleg hetente öt járatot üzemeltet Budapest és Moszkva között, október végétől azonban minden nap lesz oda-vissza járat a két főváros között, a forgalmas karácsonyi és húsvéti időszak alatt pedig további négy járattal bővítik a menetrendet. Majd 2014. június 14. és szeptember 14. között mindennap két járat közlekedik. Az újonnan hozzáadott járatok éjszaka és kora reggel közlekednek majd, ezzel kedvezve a rövidebb kirándulást tervező és az átszálló utasoknak - közölte a cég. A viteldíjak 15 990 forintnál kezdődnek (egy útra, beleértve az adókat, a nem választható költségeket és egy kisméretű kézipoggyász díját).
"A Magyarország és Oroszország között közlekedő új járatok ösztönözhetik a két ország közötti szabadidős és üzleti célú utazást, míg a magyar turisztikai iparág előtt új lehetőségek nyílhatnak meg az Oroszországból érkező turistáknak köszönhetően. Eddig is azon dolgoztunk, hogy elhozzuk Magyarországra az alacsony viteldíjakat, miközben izgalmas, új desztinációkat teszünk elérhetővé. Továbbra is elkötelezettek vagyunk amellett, hogy maximálisan megfeleljünk utasaink és az általunk repült célországok és régiók elvárásainak" - mondta Abrán György, a Wizz Air kereskedelmi igazgatója.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve