A RIA Novosztyi hírügynökség keddi beszámolója szerint Csecsikov elmondta, hogy a pályázat még csak az első szakaszában van, de az orosz vállalat nagyon bízik a sikerben, és a továbbiakban is eredményes együttműködésre számít a magyar partnerekkel. Szavai szerint a holding ajánlata mind kereskedelmi, mind műszaki szempontból "maximálisan előnyös".
"Arra számítunk, hogy ez előnyt biztosít számunkra a tenderen a versenytársakkal szemben" - mondta Oroszország egyetlen helikoptergyártó cégének helyettes vezetője.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) Beszerzési Hivatala február végén egy An-26-os szállító repülőgép és öt Mi-17-es helikopter ipari nagyjavítására írt ki ajánlati felhívásokat. A helikopterekkel kapcsolatban a szerződés kezdő időpontjaként 2016. május végét, míg a befejezés időpontjaként 2017. november végét jelölte meg a tárca.
A kiírás szerint az ajánlatkérő a rendelkezésre álló fedezet függvényében legalább 4 darab helikopter ipari nagyjavításának megrendelésére vállal kötelezettséget. Ezzel együtt gyártmányonként az adott szolgáltatás nettó értéke 30 százalékának megfelelő előleget is fizet. Ezért viszont a nyertes ajánlattevő köteles az igénybejelentése alapján folyósítandó előleg összegének megfelelő mértékű biztosítékot nyújtani.
A Mi-17-es helikopterek nagyjavítására március 11-ig várta az ajánlatokat a HM.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve