A hatótávolság négy évvel korábbi értéke még 100 kilométerrel kisebb volt a mostaninál, mivel a gyártók kezdetben városi közlekedésre tervezték az e-autókat. Ez azonban stratégiai hibának bizonyult.
A felmérés a különböző elektromos autók gyári adatait felhasználva készült, a 2015-ben Németországban eladott kocsik száma szerint súlyozva.
Kapcsolódó
A csökkenő akkumulátorárak és a javuló technológia miatt az elkövetkező években várhatóan jelentősen nő a villanyautókkal egyetlen töltéssel megtehető út hossza. Az IFUA Horváth & Partners szakértői arra számítanak, hogy ez a távolság 2020-ra átlagosan meghaladja majd a 400 kilométert. Ezt támasztják alá az iparági bejelentések is.
Németországban 2015 végén 44 ezer elektromos meghajtású személyautó volt forgalomban, ami mintegy 70 százalékos emelkedést jelent az előző évhez képest. Ha az elmúlt három év növekedési üteme folytatódik, akkor 2021-ben már egymillió villanyautó fut majd a német utakon.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve