A menedzsment és a szakszervezetek vezetői már hónapok óta tárgyalásokat folytatnak annak érdekében, hogy olyan megállapodásra jussanak, amely egyszerre szolgálja a vállalatcsoport és az ott dolgozók érdekeit.
A mostani rendkívüli ülés témája a költségcsökkentés és a stratégiai irányok meghatározása a november 18-ai felügyelőbizottsági ülésig, ahol ratifikálhatják a kiadási célokat a következő évekre vonatkozóan.
A kiadások csökkentése már korábban is központi téma volt a Volkwagennél, ugyanis a versenytársakhoz képest, sokkal alacsonyabb profitabilitás mellett működött a vállalat. Erre tett rá még egy lapáttal a dízel-botrány, amely eddig biztosan 15,9 milliárd dollárjába került a németeknek, de ez az összeg a jövőben még nőhet is.
Hivatalos számok egyelőre nem ismertek, de a Handelsblatt értesülései szerint csoportszinten 8 milliárd eurós költségcsökkentést terveznek a Volkswagennél.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve