A közleményben bejelentették: a 2020-as évet 300 millió eurós bevétellel zárták, amely több mint 100 százalékos éves növekedésnek felel meg. Jelenleg több mint 750 ezer vásárlóval rendelkeznek három piacon.
A tőkebefektetők élén a Partech francia kockázatitőke-vállalat áll, melyet az Index Ventures, az EBRD, a J&T Banka, a Quadrille Capital, az R2G és egy korábbi befektető, az Enern követ.
Kapcsolódó
Tomas Èupr , a Rohlik Group vezérigazgatója a közlemény szerint elmondta: a pénzeszközökkel felgyorsíthatják vállalatuk növekedését, azt a technológiai és működési folyamatokba fektetik be.
"Más piaci szereplőkkel ellentétben nem az a célunk, hogy kis kosárértékű rendeléseket szállítsunk ki nagyon rövid idő alatt, hanem az, hogy a családok valós igényeit elégítsük ki szerte Európában" - jegyezte meg a vezérigazgató.
A Rohlikot 2014-ben, Csehországban alapították; a vállalat Csehország és Magyarország mellett Ausztriában van még jelen, illetve hamarosan elindítja Németországban is online élelmiszerboltját.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve