Az orosz hátterű Mere Market diszkontlánc november közepén nyitja meg brassói boltját - tudósított a Maszol. Az első azonos nevű áruház október utolsó hetében kezdte meg a működését a Bukarest vonzáskörzetéhez tartozó Snagov községben.
A Mere Market tulajdonosa az orosz Torgservis, amely odahaza a legnagyobb kiskereskedők közé tartozik. Oroszországban 600 diszkontáruházat működtet, de jelen van Fehéroroszországban, Kazahsztánban és Azerbajdzsánban is. Emellett megcélozta Németország szegényebb keleti részét is - derült ki a G7.hu portál összefoglalójából.
A Mere Market diszkontáruházként működik, boltjainak területe 800 és 1200 négyzetméter között változik, a termékek száma nem haladja meg a nyolcszázat. (Egy hipermarket kínálatában több tízezer, egy szupermarketében pedig több ezer termék szerepel.) Az üzletláncot működtető Torgservice RM kft. célkitűzése az, hogy a Mere Market árai 10-20 százalékkal alacsonyabbak legyenek a konkurenciáénál.
Az áru zöme hazai, de kerül a polcokra néhány magyarországi termék is. Romániában öt üzlet nyílhat az év végéig. A boltok a nagyvárosok külső kerületeiben lesznek, valamint a kisvárosokban, főleg a gyenge vásárlóerővel bíró régiókban. Bukarestet egyelőre elkerülik. A Mere Market fő versenytársai a Lidl és a Penny Market.
A G7.hu megemlíti, hogy az áruházlánc raklapról árulja a termékeit, azaz az Aldi-Lidl páros őskorszakára emlékeztet. Ennek köszönhetően néhány millió forintból meg tudja nyitni boltjait. Nem saját tulajdonában vannak az áruházai, hanem franchise-partnerek bevonásával üzemelteti azokat.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve