"Bemutatjuk, hogy hogyan teheted mobiltelefonodat egy valódi közösségi telefonná" - mondta Mark Zuckerberg, a Facebook vezérigazgatója a társaság ma esti sajtótájékoztatóján. Ahogy arról már napok óta lehetett pletykákat hallani, saját operációs rendszert mutatott be a Facebook, vagyis pontosabban a Google nyitott operációs rendszere, az Android egy módosított változatát, amely mélyen integrálja a Facebook szolgáltatásait.
A telefonnal eltöltött időn belül átlagosan 20 százalék a Facebook alkalmazásaival töltött idő aránya, ha pedig az Istagram fotómegosztót is beleszámítjuk, akkor közel 25 százalék az arány - tette hozzá a bejelentéshez Zuckerberg a CNBC tudósítása szerint.
A rendszer elnevezése "Home", ami nem más, mint a Facebook alkalmazásainak sorozata az Androidba integrálva. A chat-alkalmazást továbbfejlesztette a Facebook, a felhasználók anélkül tudnak üzenetet küldeni ismerőseiknek, hogy ki kellene lépniük az alkalmazásból, amit éppen használnak. A "Cover Feed" elnevezésű szolgáltatásnak köszönhetően pedig a telefon bekapcsolása után rögtön látjuk a hírfolyamot anélkül, hogy külön elindítanánk a Facebook-alkalmazást.
A Facebook Home április 12-től lesz elérhető a felhasználók számára és minden hónapban frissíti a Facebook. Az első telefont a HTC gyártja és az AT&T-nél lesz megvásárolható 99,99 dollárért, a készülék a HTC First nevet viseli majd.
A Facebook árfolyama emelkedéssel reagált a hírre.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve