Júniusban 1,27 millió új személyautóra került rendszám Európában, ami 8,1 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál úgy, hogy minden fontosabb piacon csökkenés következett be - derül ki az európai autógyártók szövetsége, az ACEA jelentéséből. Ez Németországban mindössze 0,3 százalékos mínuszt jelentett, miközben az olasz eladások 1,7, a brit piac 6,2, a francia 12,6, a spanyol pedig 31,4 százalékkal zuhant.
Az első félév eredményei vegyesebb képet mutatnak, hiszen az összeurópai piac 2,1 százalékos apadása mögött (összesen 7,35 millió gépkocsi kelt el) a németországi eladások több mint 10 százalékos növekedése, illetve a brit, az olasz és a spanyol regisztrációk kisebb-nagyobb visszaesése áll.
A kisebb piacok közé tartozó Görögországban igencsak érezhető a válság, a visszaesés még a spanyolországinál is nagyobb, a júniusi eladások harmadával múlják alul az egy évvel korábbit, míg a féléves mínusz közel 44 százalékos.
Az ennél egy nagyságrenddel kisebbnek számító balti piacok ugyanakkor látványos növekedést mutattak fel csakúgy, mint Írország.
Itthon a június 2010 hatodik hónapjához képest mérsékelt, 1,5 százalékos csökkenést mutatott - 4,2 ezer új autóra került rendszám -, míg a féléves 23,1 ezres darabszám bő 7 százalékos többletet jelent.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve