Az euróval szemben idén eddig a második legnagyobb erősödést elérő forint gyengülhet, mivel az EU-val és az IMF-fel folytatott tárgyalások csúsznak - idézi a Bloomberg a Citigroup elemzőinek véleményét. A magyar deviza eddig összesen 11 százalékkal izmosodott a közös európai valutával szemben, amivel a chilei peso után lett a második. A tízéves kötvények hozama viszont 7,375 százalék - emlékeztet a hírügynökség.
A magyar értékpapírok és a forint gyors javulást mutattak az IMF júliusi látogatása után, amelyet nyolc hónapos halogatás előzött meg. Ez alatt parttalan vita folyt a jegybank függetlenségének garantálásáról, amit az MNB tranzakcióira kivetett adóval kapcsolatos csörte követhet. Az utóbbi, mivel az előbbihez hasonlóan érinti a jegybank függetlenségét, bonyolítja a tárgyalásokat - állítják a Citi elemzői.
Kapcsolódó
Hiszi a piszi
Nem valószínű, hogy szeptemberben újrakezdődnek az egyeztetések - mondta Gárgyán Eszter, a bank elemzője. A befektetők várhatóan elégedetlenek lesznek a Budapestről érkező hírekkel a következő hónapokban, amiből fakadóan a Citi szerint nő a forint gyengülésének kockázata az euróval szemben. Piaci nyomás nélkül rövid távon nem várható, hogy a hitelcsomaggal kapcsolatban előrelépés történik.
Cséfalvay Zoltán, a gazdasági minisztérium államtitkára, aki tegnap Dél-Lengyelországban tartózkodva adott interjút, azt mondta, hogy a tárgyalások szeptemberben folytatódnak. Ennél pontosan időpontot, dátumot azonban nem adott meg.
Idén se, soha se
A Citinél is karakteresebben fogalmazott Radovan Jelasity, az Erste Bank magyarországi leányvállalatának vezérigazgatója az Index.hu-nak adott interjújában. Szerinte nem valószínű, hogy idén tető alá hozzák a felek a magyar kormány és az IMF közötti megállapodást. Még azzal is nagy gondok lesznek, hogy egyáltalán megegyezzenek a felek - idézte a Reuters a nyilatkozatot.
Az Erste vezére elmondta, hogy az anyabank tavaly 600 millió eurót fektetett magyar leányába veszteségei csökkentésére. Idén nullszaldót várnak, miután a tavalyi lyuk elnyelte a bank Magyarországon 1999 óta elért profitját. Az Erste hosszú távra tervez ezen a piacon, de Jelasity sok olyan magyar bankról tud, amelyet eladnák tulajdonosaik. Vevő azonban az ismert okok miatt nincs, viszont ha az állam komolyan vásárolni akar pénzintézeteket - hogy a miniszerelnök óhajának megfelelően növelje a hazai tulajdonú bankok arányát a piacon -, akkor hajrá, mert most lehet bankhoz jutni a legolcsóbban.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve