A nagy- és a közepes cégek 74 százaléka szeretné a közös európai valuta bevezetését Lengyelországba - ismertette a Grant Thornton tanácsadó cég megbízásából készült tanulmány eredményét a Rzeczpospolita. Az üzleti élet képviselőinek körében évek óta nem volt ilyen népszerű a zloty euróra cserélése.
Az euróbevezetés híveinek száma 2016-ban kezdett növekedni. Az európai válság ugyan megtépázta a közös európai valuta hitelességét, ám mára visszanyerte az üzleti élet szereplőinek bizalmát. A lengyel cégek is egyre inkább úgy látják, hogy az euró elfogadásának kicsi a kockázata, miközben a valutaátváltás kiiktatása igencsak előnyös..
A kisebb cégek, amelyek nem vesznek részt a nemzetközi kereskedelemben, szintén támogatják az euró bevezetését.
Ugyanakkor az elemzők egy része szerint Lengyelország még nem érett meg erre. Az utca embere is óvatosabb, mint a nagy cégek vezetői. A felmérésből kiderült, hogy a lengyelek fele-fele arányban támogatják, illetve ellenzik a valutacserét.
A fotó forrása: Pixabay
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve