A drágakövekért aukción valaha fizetett legnagyobb összeg rekordját jelenleg a Graff Pink, egy 24,76 karátos intenzív fantázia rózsaszín gyémánt tartja, a ritkaságot 46,1 millió dollárért vette meg 2010 novemberében Laurence Graff ékszerkereskedő Genfben.
Az árverésre váró kék gyémánt nemcsak színe és tisztasága, hanem amiatt is kivételes, mert értékes információkkal szolgál arról, hogy milyen folyamatok zajlottak keletkezése idején, vagyis hozzávetőleg egymilliárd évvel ezelőtt a Földön. A kék gyémántok a szerkezetükbe záródott bórnak köszönhetik színüket. A legtöbb azonban kevés információval szolgál, mert kisebbek fél karátnál és nem tudni, honnan származnak.
A Blue Moon viszont egyike annak a nagyon kevés gyémántnak, amely elég nagy - csiszolatlanul még 29,6 karátos volt -, és amelyről tudják, honnan származik: ugyanabban a dél-afrikai bányában találták tavaly januárban, ahol 1905-ben a valaha ismert legnagyobb nyersgyémántot, a 3106 karátos Cullinant.
A nyers kék gyémántot 25,6 millió dollárért a Cora International vásárolta meg. A New York-i ékszerház 12,03 karátosra csiszolta és Blue Moonnak nevezte el drágakövet, amelyet a Los Angeles-i természettörténeti múzeumban állítottak ki egy időre, hogy a nagyközönség is láthassa.
A Blue Moon színtelítettsége, árnyalata, tisztasága és mérete révén is kiemelkedik a kék gyémántok amúgy is rendkívüli sorából. A párnacsiszolású gyémánt színének besorolása élénk fantázia kék, tisztaságát tekintve pedig belül tökéletes. A drágakő igazán kék, UV-fényben más árnyalatok, a kék gyémántoknál megszokott szürke vagy kékeszöld nem mutatkoznak rajta. Ellentétben a mély, sötét és gazdag kék árnyalatáról ismert Hope-gyémánttal, ez a kék gyémánt inkább vízkék, "óceánkék". A párnacsiszolás révén leginkább brossként vagy gyűrűként lehetne használni.
A kék gyémántok esetében jelenleg egy 9,75 karátos darab tartja az aukciós rekordot. A Rachel "Bunny" Mellon műgyűjtő hagyatékából elárverezett drágakőért 32,6 millió dollárt fizettek tavaly novemberben a Sotheby's licitjén.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve