David Folkerts-Landau a Die Welt című lapnak nyiltakozva rámutatott, hogy az év eleje óta a bankrészvények árfolyama csaknem 50 százalékkal csökkent, ami súlyos következményekkel járhat, mert a pénzügyi rendszer másként működik, mint például a cementgyártás: "az egyik szereplő kiesése nem előny a többieknek, hanem nyomás alá helyezi az egész rendszert".
Ráadásul a bankrendszer gondjai "egy sokkal nagyobb baj jelei: Európa szenved a gyenge növekedéstől és közel van egy veszélyes deflációhoz, miközben az államokat nagy adósságteher nyomja" - mondta a szakember, aki szerint mindez azt jelzi, hogy "Európa súlyosan beteg" és "extrém gyors" kezelésre van szüksége, különben "baleset" történhet.
A Deutsche Bank vezető közgazdásza szerint az Egyesült Államokban a 2008-ban elmélyült pénzügyi válság idején költségvetési forrásból magáncégek - bankok, biztosítók és autógyárak - feltőkésítésére szervezett program (TARP) mintájára közpénzből kell megerősíteni a bankokat az EU-ban. Azonban a több mint 450 milliárd dolláros TARP-nál kisebb beavatkozást kell elvégezni, egy 150 milliárd eurós program elég lesz a bankok tőkehelyzetének stabilizálására - mondta David Folkerts-Landau a Die Welt honlapján hétfőn közölt interjúban.
Arra a felvetésre, hogy egy "európai TARP" nem fér össze az uniós szabályokkal, amelyek szerint először a tulajdonosokat és a hitelezőket kell bevonni a bankszanálásba, és csak utánuk léphet be az állam, a Deustche Bank vezető közgazdásza azt mondta, hogy a bankszanálási irányelv ugyan jó, mert fegyelemre ösztönöz, de a lehető legrosszabbkor vezették be, még azelőtt, hogy a bankrendszer stabilizálódhatott volna. Ezért a szabályok betartása többet ártana, mint amennyit használna és "válságba vezetné a bankokat, és rajtuk keresztül Európát".
Az olasz bankrendszer állapotáról szóló hírekről azt mondta, valószínűleg csak az "alsó határt" mutatják azok az adatok, amelyek szerint 350 milliárd euró rossz hitel van az olasz bankoknál, és "konzervatív számítás" lehet, hogy 40 milliárd euróra van szükség feltőkésítésükhöz.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve