A Leningrádi megye kormányzója arról számolt be a Szocsiban tartó nemzetközi gazdasági konferencián, hogy tárgyalások folytak egy Mercedes-gyár építéséről, a német fél több helyszínt is megvizsgált már. "A tárgyalások azokban mostanra teljesen leálltak" - közölte Alekszandr Drozgyenko, aki a rubel erőteljes gyengülésével, a járművek iránti belső kereslet jelentős visszaesésével indokolta a német gyártó döntését.
Az amerikai General Motors (GM) oroszországi vegyesvállalkozása, a GM-AvtoVAZ eközben arról számolt be, hogy csaknem 26 ezer Chevrolet Niva modellt gyártott az idei első kilenc hónapban, ami 22,5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbiakhoz képest. A vegyesválallakozás 2002 óta gyártja Chevrolet Niva modellt.
Több év erős növekedés után az autóeladások már tavaly is jelentősen csökkentek, ahogy az orosz gazdaság gyengülni kezdett az olajárak zuhanásának és a nyugati szankciók bevezetésének következményeként. A rubel árfolyama meredeken esett, ami a fogyasztókat arra kényszerítette, hogy halasszák el a nagy értékű termékek megvásárlását.
Legfrissebb adat szerint augusztusban csaknem húsz százalékkal esett vissza az orosz autópiaci forgalom éves összehasonlításban. Az első nyolc hónapban az eladások száma mintegy 1,05 millió volt, 33,5 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve