A közlemény szerint az NFH a kelet-közép-európai régió államaiból egyedülálló módon vett részt abban az európai uniós fogyasztóvédelmi kezdeményezésben tavaly, amelynek célja az európai légitársaságok szerződési feltételeinek fogyasztói szempontból kedvezőbbé tétele volt. A fogyasztóvédelmi hatóság kezdeményezte a tárgyalásokat a magyarországi székhelyű Wizz Air légitársasággal, és a légitársaság üzletszabályzatának átvizsgálása után több ponton módosítási javaslattal élt.
A Wizz Air Hungary Kft. vállalta, hogy pontosítja üzletszabályzatának egyes rendelkezéseit, módosítja egyes panaszkezelési szabályait. A Wizz Air egyebek mellett bővíteni fogja a díjmentes név- és adatváltoztatások körét, különös tekintettel a foglaláskor előforduló elírásokra, valamint díjmentes elállási jogot biztosít a kivételes módon utólagosan felmerülő jelentős viteldíjemelések esetére. A Wizz Air számlájára befizetett összegek bizonyos feltételek mellett már visszatéríthetők lesznek, amire eddig nem volt lehetőség. A légitársaság tájékoztatása szerint az üzletszabályzat módosítási eljárásának megindítása januárban várható.
Az NFH bízik benne, hogy a pontosításoknak köszönhektően elégedettebbek lesznek a fogyasztók, ezért a jövőben is figyelemmel fogja kísérni a légitársaságok gyakorlatát.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve