A RetailNext adatai szerint az internetes értékesítések két számjeggyel nőttek a tavalyihoz képest és első alkalommal haladták meg a 3 milliárd dollárt a fekete péntekek történetében.
A hagyományos boltokban 5 százalékkal csökkent az eladások értéke, a tranzakciók száma pedig 7,9 százalékkal maradt el a tavalyitól. Csak a fekete pénteken több mint 10 százalékkal csökkent ezen boltok forgalma.
Shelley Kohan, a RetailNext elnökhelyettese szerint az idei karácsonyi szezon lassan indul. Az első pár héten az elnökválasztás teljesen lekötötte az emberek figyelmét a normál üzletmenetről, és az enyhébb novemberi időjárás is árthatott az eladásoknak - tette hozzá.
Az online kereskedelem azonban virágzik, a nemzeti kiskereskedelmi szövetség idén a tavalyinál 3,6 százalékkal magasabb, 655,8 milliárd dolláros forgalmat vár a karácsonyi szezonra. Ennek egyik fő oka, hogy most áll a legalacsonyabb szinten a munkanélküliség az utóbbi években az Egyesült Államokban, és októberben 2009 óta a legnagyobb mértékű órabér-növekedést mérték.
A szövetség prognózisa szerint egy átlagos vásárló 636 dollárt (185 ezer forint) költ majd a karácsonyi szezonban, ami 3 százalékos növekedés lehet 2015-höz képest.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve