A megállapodás lényegesen leszűkíti a jogi csatározások körét, szakértők azonban egyetértenek abban, hogy az igazán nagy tételek az Egyesült Államokban indított perek miatt forognak kockán.
A dél-koreai és az amerikai technológiai konszern nem hozta nyilvánosságra a megállapodás részleteit és feltételeit, mindössze annyit, hogy az nem vonatkozik a licencszerződésekre és folytatják az amerikai bíróságokon indított pereket.
A megállapodás tehát véget vet az ausztrál, a francia, a német, az olasz, a japán, a holland, a dél-koreai, a spanyol és a brit joghatóság alatt folyó pereknek.
"Megcsappant a harci kedvük, erőiket ezért a döntő csatatéren, az Egyesült Államokban vonják össze" - kommentálta az értesülést Young Park, a Hyundai Securities technikai elemzője Hongkongban. "Nem látják értelmét a globális összecsapásnak, mert az csak ügyvédi költségeiket emelné meg" - mutatott rá, hozzátéve, hogy a megállapodás növeli annak a valószínűségét, hogy a cégek licenc-megállapodásra jussanak egymás szabadalmainak használatában.
A Strategy Analytics piackutató vállalat adatai szerint a Samsung és az Apple 37,1 százalékos együttes piaci részesedéssel uralta 2014 második negyedévében a globális okostelefon piacot. Jogi csatározásaik 2011-ben kezdődtek, amikor az Apple az iPhone egyes részleteinek "szolgai lemásolásával" vádolta meg bíróság előtt a Samsungot. A Samsung néhány nappal később Dél-Koreában, Japánban és Németországban indított szabadalmi pert amerikai versenytársa ellen, amit további adok-kapok követett világszerte.
Az Egyesült Államokban a Samsungra 2012-ben kirótt 930 millió dolláros bírság elleni fellebbezés van folyamatban. Egy másik szabadalmi perben az Apple 120 millió dolláros kártérítést nyert meg.
Az Apple a múlt héten visszavonta több régebbi Samsung modell értékesítésének betiltására benyújtott keresetét, de fenntartja számos újabb modell forgalmazásának betiltására vonatkozó követelését.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve