A Raiffeisen Bank International egy éven belül növelheti részvénytőkéjét - jelentette be a feltörekvő európai országok pénzpiacának harmadik legnagyobb szereplője. A cég közleménye szerint a piaci feltételektől függően a következő 12 hónapon belül várható a részvénykibocsátás. A Raiffeisen jelentéséből az is kiderült, hogy a bank nettó nyeresége 345 millió euró volt a második negyedévben, ami meghaladta a Reutersnek nyilatkozó legoptimistább szakértő előrejelzését is. A kamatjövedelem 897 millió euró volt szemben a 918 milliós prognózissal, ám a kockázatos hitelekre képzett tartalék csak 197 millió euró volt a 251 milliós elemzői várakozásokkal szemben.
A bank megerősítette középtávú céljait és kitart amellett az előrejelzése mellett, miszerint behajthatatlan követeléseinek állománya 2011 második felében éri el csúcspontját. A bank június végén nem rendelkezett görög és ír állampapírokkal, portugál és spanyol kötvényeinek állományát hétmillió euróra mérsékelte, olasz papírokból pedig 474 millió eurónyit tartott nyilván könyveiben. A Raiffeisen könnyedén átment az európai bankok stressz tesztjén, core tier 1 tőkemegfelelés mutatója a félév végén 8,5 százalék volt, ami kissé elmarad a március végi 8,9 százaléktól. Az osztrák és magyar bankadók fél év alatt 68 millió euróval rövidítették meg a pénzintézetet.
A magas profitrátáknak köszönhetően a feltörekvő Európa három legnagyobb bankja, a piacvezető UniCredit, az Erste Group és a Raiffeisen nyereséget realizált a térségben, amelytől azt várják, hogy növekedése gyorsabb lesz, mint a vánszorgó nyugat-európai pénzpiacé. Az UniCredithez tartozó Bank Austria első féléves nettó nyeresége több mint felével ugrott meg az rossz hitelekre képzett tartalék csökkenésének köszönhetően. Az Erste Group a múlt hónapban csökkentette éves várakozásait, mivel jelentős rosszhitel-állománnyal bajlódik Magyarországon és Romániában.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve