A rendezvény jövő héten nyitott volna, az első napokban a sajtó képviselői láthatták volna az autókat, majd március 5-től 15-ig a nagyközönség is. Ez lett volna a 90. Genfi Autószalon.
A döntés hátterében a Szövetségi Tanács pénteki döntése áll,a mely alapján március 15-ig nem lehet olyan tömegrendezvényt tartani, ahol ezernél több ember fordul meg.
A lemondás komoly érvágás a kiállítóknak, hiszen már a standok építése is majdnem befejeződött. Egy hete még nem lehetett sejteni, hogy ilyen intézkedésre szükség lesz - olvasható a kiállítás oldalán. A fordulatot az jelentette, hogy már Svájcból is jelentettek koronavírusos megbetegedést.
Az eseményre megváltott jegyeket visszatérítik.
Az Index azt írja, hogy az országban pont most kezdődött a karneváli szezon, több, olasz határra szervezett rendezvényt - köztük vásárokat és egy símaratont - már korábban lemondtak. A márciusra tervezett genfi feltaláló-kongresszust hat hónappal eltolták.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve