A világ száz legnagyobb fegyvergyártójának kereskedelmi forgalma már négy egymást követő évben csökkent, 2014-ben 1,5 százalékkal zsugorodott, 401 millió dollárt ért el, ami több mint százszor nagyobb, mint az ENSZ éves békefenntartási költségvetése.
Az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európában székelő fegyvergyáraknak, amelyek részesedése a világpiacból összesen több mint 80 százalékos, értékben 3,2 százalékponttal csökkent a forgalmuk az idén a tavalyi évhez képest. Három nyugati fegyvergyártó cég pedig az idén kiesik a száz legnagyobb listájáról. Azzal, hogy forgalmuk 7,4 százalékkal csökken, a nyugat-európai cégek szenvedik el a legnagyobb visszaesést, ami a térség gazdasági nehézségeiről tanúskodik - állapítja meg a SIPRI.
Ezzel szemben a világ több részét képviselő 36 fegyvergyártó cég tavaly 25 százalékos forgalomnövekedést ért el, amiben Oroszország játszik a legjelentősebb szerepet: a százas listán szereplő 19 orosz cég forgalma átlagosan 50 százalékkal nőtt tavaly. Messze lemaradva a világ legnagyobb fegyvergyártójától, az amerikai Lockheed Martintól (amelynek a bevétele 37,5 milliárd dollár volt), az orosz Almaz-Antej a 11. a rangsorban a maga 8,8 milliárd dollárjával.
Oroszország fegyvergyártásának nagy részét a hazai haderőnek szánják, de az országnak fontos vevői vannak szerte a világon, köztük riválisai, India és Kína, amelyek továbbra is vezetik a mezőnyt a fegyverkezési versenyben. Az orosz fegyverexport egyáltalán nem érezte meg azokat a nemzetközi büntetőintézkedéseket, amelyeket a Krím 2014. májusi annektálása miatt vetettek ki Oroszországra. Szakértők szerint ezek a szankciók csak bátorították az országot arra, hogy új piacokat találjon, és hogy új technológiákat fejlesszen ki.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve