A TomTom értékesítési árbevétele a harmadik negyedévben 220 millió euróra emelkedett az egy évvel korábbi 219 millió euróról. Működési eredménye viszont 62,4 millió euró lett, szemben a bázisidőszaki 35,5 millió euróval és az átlagosan 41 millió eurós piaci várakozással.
A Volvo autógyárral navigációs berendezések és szolgáltatások szállításáról 2016-ban bejelentett és a tervek szerint 2019-ben életbe lépő szerződés azonban a keddi eredménybeszámoló szerint nem valósul meg. A TomTom részvénye kedden tizenegy százalékot veszített a bejelentés hatására.
A Volvo-hír tovább rontja a TomTom üzleti kilátásait. Az elmúlt hónapban, szeptember közepén ugyanis egy másik jelentős ügyfele, a Renault-Nissan-Mitsubishi autóipari konszern jelentette be átállását az Android operációs rendszer járműinformatikai alkalmazására. Ez egyebek között azt is jelenti, hogy a járművek vezetői okostelefonjaik nélkül is használhatják majd az autók információs központjában a Google navigációs rendszerét.
A TomTom részvény a szeptemberi bejelentést követően 25 százalékot veszített árfolyamából, ennek nagy részét azonban azóta visszaszerezte.
A Google megjelenésével három szereplősre bővült a gyárilag beépített járműnavigációs berendezések és szolgáltatások korábban a HERE és a TomTom által uralt piaca.
A TomTom a kétezres évek elején különálló navigációs eszközeivel tört be a világpiacra, azóta azonban az okostelefonok térnyerésével párhuzamosan jelentősen veszített piaci részesedéséből. A cég ezért profilját az autógyártók információs rendszereibe integrált navigációs alkalmazására állította át annak reményében, hogy a gyártók a saját beépített navigációs rendszert részesítik előnyben az okostelefonokkal szemben.
A TomTom tavaly 903 millió euró forgalom után 204 millió euró veszteséget szenvedett el. Mostani negyedéves beszámolója alkalmából éves árbevétel előrejelzését 850 millió euróra emelte a korábban kilátásba helyezett 825 millió euróról. Tavaly a TomTom bevételének egyharmadát navigációs rendszerének licenc bevétele adta.
Képünk forrása: PASCAL Pavani/AFP
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve