A svéd bútorcég már korábban meg akarta nyitni első áruházát a térségben, ám az engedélyek kiadása elhúzódott, így csak most kerülhet erre sor.
A 91 millió eurós befektetéssel felépített zágrábi áruház régiós központként szolgálhat majd a tervek szerint, ugyanis eddig az ausztriai Grazba, vagy a magyar fővárosba, Budapestre kellett annak az illetőnek elutaznia a régióból, aki Ikea-termékeket akart vásárolni. A cég nem csak Horvátországból, hanem Szlovéniából, Bosznia-Hercegovinából és Szerbiából is vár vásárlókat.
Az áruház 349 embert fog foglalkoztatni és korábbi sajtóhírek szerint úgy számolnak, hogy az első évben 3 millió látogatója lesz az első horvátországi egységnek. A cég már 2010-ben el akarta kezdeni az építkezést, csakhogy az engedélyeket nem kapták meg, ezekre 2012-ig kellett várniuk.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve