A Harley-Davidson (HD) a június végével záródott három hónapról 60 cent részvényarányos veszteséget jelentett az egy évvel korábbi 1,23 dollár nyereséggel szemben, ami 149 százalékos romlásnak felel meg. Az elemzők várakozásának az átlaga 4 cent részvényarányos nyereség volt.
A cég honlapján szereplő adatok szerint a bevétel 47 százalékkal, 865 millió dollárra zuhant, amiben szerepet játszott az is, hogy a koronavírus-járvány miatt egy időre fel kellett függeszteni a termelést - írta az MTI.
A Harley-Davidson motorkerékpár-értékesítése az Egyesült Államokban, ami a legnagyobb piaca, 27 százalékkal, 31 ezer 300-ra csökkent éves összevetésben a június végével záródott három hónapban és 22 százalékkal 55 ezerre esett az idei első hat hónapban.
A cég világszerte 52 ezer 700 motorkerékpárt adott el a második negyedévben, 27 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál. Az első hat hónapban a visszaesés 23 százalék volt, 93 ezer 200-ra.
A 117 éves múltra visszatekintő vállalat fél éves bevétele 28 százalékkal, 2,163 milliárd dollárra zsugorodott, részvényarányos nyeresége 107 százalékkal, 2,03 dollárról 15 centre zuhant.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve