Greco közölte a Generali igazgatóságával, hogy nem kíván egy újabb vezérigazgatói ciklusra a Generali élén maradni, amikor áprilisban lejár a mandátuma. A biztosító többnyire sikeres átalakításon van túl: csökkentek a működési költségek, eszközök eladásával erősödött a tőkehelyzet, valamint külső szakemberek érkezésével frissült a menedzsment.
Mindezt a részvényesek Greco hároméves vezérigazgatói tevékenysége alatt több mint 50 százalékos árfolyam-emelkedéssel díjaztak. Feszültséget szülhetett azonban a biztosítón belül, hogy Greco 15 százalékos csökkentést tervezett a biztosító alkalmazotti létszámában, és sokan vezetői stílusát is kifogásolták.
Kedden a vezérigazgató távozásáról szóló hírek megjelenése után 3,2 százalékot estek a Generali részvényei, vagyis erre az egy hírre 718 millió euróval csökkent a Generali piaci kapitalizációja. A biztosítóvezér korábban 2012-ig öt évig már dolgozott új munkahelyén, a Zurich Insurance-nél.
A Generalinak, illetve legnagyobb részvényesének, a Mediobancának állítólag egyelőre nincs jelöltje a vezérigazgatói székbe, de úgy tudni, házon belülről szeretnék betölteni a pozícióit.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve