A haderő képességeinek további fejlesztését szolgálja a 16 új, közepes kategóriájú, többcélú, Airbus H225M típusú katonai helikopter beszerzése - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
Eszerint a régóta napirenden lévő és emellett elengedhetetlenül szükséges képességnövelő tényező a forgószárnyas-, azaz a helikopterképesség megújítása. Ezt szolgálta a már hadrendben lévő eszközök nagyjavítása, azonban a meglévő Mi-8-as és Mi-17-es szállító helikopterek hamarosan elérik üzemidejük és rendszerben tarthatóságuk végső határidejét. A tárca ezek pótlásáról döntött az új helikopterek mostani beszerzésével.
Kapcsolódó
A HForce fegyverrendszerrel ellátott, H225M többfunkciós helikopterekkel együtt az Airbus átfogó képzési- és szerviz csomagot is nyújt a magyar félnek a legmagasabb szintű üzemeltetés és rendelkezésre állás érdekében - közölte az Airbus.
Ezek a helikopterek bevethetők lesznek minden katonai helyzetben, könnyű súlyú, taktikai szállítóeszközeiként, harcászati felderítési feladatokra, valamint kutató-mentő vagy támadó szárazföldi műveletekben - mondta Bruno Even, az Airbus Helicopters vezérigazgatója. Fejlett repüléstechnikai képességei, négyrotoros automatikus repülésszabályozó rendszere, kivételes hatótávolsága és szállítókapacitása, nagyméretű utastere (amely akár 28 katona szállítását is lehetővé teszi), nagy tűzerejű levegő-föld és irányítható rakétái, elektronikus harcászati rendszere (elektro-optikai célzórendszere) a gépet képessé teszik a legnehezebb helyzetekben való alkalmazásra. A helikopter bármilyen időjárási körülmények között, akár éjjel is bevethető éjjellátó rendszerének köszönhetően.
A H225M helikoptert a világ számos hadserege használja, eddig 88 darabot szállítottak le belőle. A típus nemrégiben teljesítette a százezredik repülési óráját a francia légierőnél, ahol 2006 óta szolgálnak. Azóta a 11 tonnás H225M sokféle harcászati és krízis helyzetben bizonyította már képességeit és megbízhatóságát. A mostani szerződéssel Magyarország a kilencedik ország, amely e típus mellett döntött. A típus a többfunkciós Super Puma család tagja, ezt a katonai változatot jelenleg Franciaország, Brazília, Mexikó, Malajzia, Indonézia és Thaiföld hadseregei használják, legutóbb pedig Kuvaitból és Szingapúrból érkezett megrendelés.
Benkő Tibor honvédelmi miniszter korábbi szavai szerint szükséges modern légvédelmi rendszerek, rakéták és a hozzájuk tartozó radarrendszerek üzembe állítása is. A szárazföldi haderőnem esetében pedig a páncéltörő, a tüzérségi és a harckocsizó képességek fejlesztése a cél.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve