Albin Hotic, a dolgozók szakszervezetének ügyvédje a sajtónak úgy nyilatkozott: a bíróság elfogadta Oleg Butkovic horvát közlekedési miniszter azon állítását, hogy a munkabeszüntetés helyrehozhatatlan károkat okozna a vállalatnak.
Az ügyvéd úgy vélte: a bíróság hibázott, amikor meghozta ezt a döntést, hiszen a sztrájknak éppen az a lényege, hogy kárt okozzon. "A dolgozóknak joguk van sztrájkolni, hogy rákényszerítsék a munkáltatót arra, hogy olyan engedményeket tegyen, amelyeket egyébként nem tenne meg" - mondta.
A bírósági tárgyalás szerdán folytatódik, és ekkor a testületnek döntést kell hoznia a sztrájk törvényességéről is. Amennyiben a munkabeszüntetést törvényesnek ítéli a bíróság, a sztrájk vasárnap mégis megkezdődhet - közölte Hotic.
Az állami tulajdonban lévő vállalat alkalmazottai múlt héten pénteken jelentették be, hogy szerdától beszüntetik a munkát. Magasabb béreket, jobb munkakörülményeket, valamint új kollektív szerződést követelnek.
A Croatia Airlines igazgatósága arra figyelmeztette a szakszervezeteket és minden dolgozót, hogy jól gondolják át, milyen következményekkel járhat a munkabeszüntetés ebben a pillanatban a vállalat számára.
A társaság közlése szerint a turista szezon közepén, csak a sztrájk első napja mintegy hétezer utast érint, és minden nap 800 ezer euró veszteséget jelent a vállalatnak.
A Croatia Airlines régóta küzd likviditási problémákkal. Zágráb kisebb-nagyobb megszakításokkal évek óta stratégia partnert keres a vállalatnak, egyelőre sikertelenül.
A kép forrása: Napi.hu/Szász Péter.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve