A Kínai Ipari és Kereskedelmi Banknak (ICBC), az eszközállománya és piaci tőkeértéke alapján Kína és egyben a világ legnagyobb pénzintézetének adózott eredménye 5,8 százalékkal, 83,78 milliárd jüanra nőtt.
A pénzintézet teljes bevétele 7,6 százalékkal, 204,03 milliárd jüanra ugrott, a nettó kamatbevétele 5,4 százalékkal, 154 milliárd jüanra emelkedett.
Kapcsolódó
A rossz hitelek aránya 0,08 százalékponttal, 1,44 százalékra zsugorodott, már a 11. negyedévben jegyeztek fel csökkenést.
A legnagyobbak listáján a harmadik helyen álló Kínai Mezőgazdasági Bank (AgBank) ugyancsak kedden ismertette negyedéves eredményeit. A nyeresége 6,1 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit és 59,2 milliárd jüant, 8,4 milliárd dollárt tett ki. A bank nettó kamatbevétele 1 százalékkal, 122,8 milliárd jüanra emelkedett.
Kína gazdasági növekedése a harmadik negyedévben 6 százalék volt, ami 1992 első negyedéve óta a legkisebb ütem. A kínai gazdaság teljesítménye a második negyedévben 6,2 százalékkal, az első negyedévben pedig még 6,4 százalékkal nőtt.
A kínai GDP tavaly 6,6 százalékkal bővült.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve