A demenciában szenvedő emberek - akik között ténylegesen nem csak idősek vannak - nyomás alatt érezhetik magukat, amikor a vásárlás során a pénztárhoz érkeznek - magyarázta a portálnak a skóciai Forres-ban lévő áruház menedzsere. A Tesco-bolt célja, hogy ezek az emberek felügyelet nélkül is magabiztosan haladjanak a saját - a vevők többségénél lényegesen lassabb - tempójukban a vásárlásnál.
Most egy saját pénztársort kaptak a csökkent szellemi képességűek: közöttük elsősorban a demenciában, Alzheimer-kórban, autizmusban, illetve valamilyen szociális szorongásban szenvedő személyek, de természetesen bárki igénybe veheti a sávot, aki megfontolt, "ráérős" tempóban szeretne vásárolni.
A projektet a kiskerlánc az Alzheimer Scotland civilszervezettel közösen kezdeményezte. (A szemléltető videót itt találja.)
A pilot jellegű intézkedés egyelőre egyelőre csak a keddi és szerdai napokon reggelenként elérhető. Bár ezt a híradások nem részletezik - az időzítésnél feltehetően a munkakezdés miatt siető emberekre is tekintettel voltak.
A demencia világszerte komoly és folyamatosan terjedő népegészségügyi probléma. Európa-szerte mintegy hétmillió, Magyarországon pedig legalább 160 ezer embert érint. A betegség jellemzően idős korban alakul ki, de az érintettek között nagy számban vannak 65 éven aluliak is.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve