Az európai bankoknak szigorúan el kell választaniuk a hagyományos kereskedelmi banki tevékenységüket a kockázatos befektetési banki műveletektől (jogilag elkülönült társaságokba is kell szervezni ezeket), a felső vezetés bónuszát pedig legalább részben az adott pénzintézet adósságát is megtestesítő papírokban kell kiadni. Ezek a legfontosabb javaslatai annak az ad hoc uniós tanácsadói testületnek, amelyet a szabályozási ügyekben illetékes uniós biztos, Michel Barnier hívott életre februárban.
Az ECB kormányzótanácsának tekintélyes tagjai közé tartozó Erkki Liikanen finn jegybanki kormányzó vezette csoport ma tette közzé jelentését; a benne foglaltakat év végéig kell megvitatniuk a bizottság szakértőinek, utána születhet belőle uniós jogszabály.
A kereskedelmi banki és a befektetési banki tevékenységek szétválasztását Nagy-Britanniában, illetve az USA-ban is javasolták a válság utáni bankreformok során, sőt meg is kezdték már bevezetését.
Az uniós reformjavaslat ezen kívül azt is tartalmazza, hogy a bankok hozzanak létre egy a mérlegükön kívüli puffert, amelyben olyan saját kötvényeket, illetve egyéb eszközöket helyeznek el, melyeket csak adósságaik, illetve veszteségeik mérséklésére használhatnak fel meghatározott feltételek mellett. Ezeket az eszközöket kellene felhasználni a felső vezetés javadalmazási rendszerében is - hangsúlyozza a javaslat - , így az összhangban lehetne a bank hosszabb távú teljesítményével. Adott esetben, ha a pénzintézet komoly bajba kerül, a pénzügyi felügyeletek le is nullázhatják ezek értékét.
A tevékenységek szétválasztására csak bizonyos banki üzemméret, illetve a befektetési tevékenység meghatározott aránya fölött kerülne sor, ennek pontos megszabása valószínűleg heves vita tárgya lesz már az előzetes vélemények alapján is.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve