Illegálisan működik a világszerte ismert Tanjug szerb hírügynökség, amit tulajdonosa, az állam november 5-én megszüntetett. A kormány ideológiai alapon döntött a híres intézmény megszüntetéséről, mivel szerinte egy demokráciában az állam ne birtokoljon tömegtájékoztatási eszközöket, emellett elegendőnek tartotta a mellette már évek óta sikeresen működő két, magántulajdonban levő hírügynökséget.
Az 1940-ben alapított vállalatot kétszer is megpróbálták eladni, de nem találtak rá vevőt, ezért döntöttek bezárása mellett, de voltak, akik fellázadtak a döntés ellen - a 188 alkalmazottból mintegy harmincan folytatják a hírszolgáltatást, természetesen némileg csökkentett tartalommal, de abból a szempontból sikeresen, hogy anyagaikat ugyanúgy felhasználja a szerb és a nemzetközi média, mint amikor még jogosan közölték őket.
A munkatársak és a tulajdonképpen már csak felszámolással megbízott vezetés egy homályos kormányfői ígéretre hivatkozva dolgoznak tovább, remélve a Tanjug megmentését. A Balkan Insight többször is megkereste a cégvezetést, hogy felvilágosítást kapjanak, milyen jogi alapon működnek tovább, de sem az, sem az illetékes kulturális és tájékoztatási minisztérium nem válaszolt kérdésükre. Mindenesetre a hírügynökség munkatársai, akik fizetés nélkül dolgoznak, még mindig nem kapták meg a kormány által megígért végkielégítésüket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve