Az üzleti modell lényege, hogy az utasok havi 2180 dollárért korlátlan számú járatra szállhatnak fel.
A Reuters szerint májusban indul el az európai üzem London és Zürich, valamint Ibiza között. A cég honlapján már lehet foglalni jegyeket Cannes-ba és Genfbe is. A Surf Air Londonban a Wizz Air által is használt Luton repülőtérről közlekedik majd.
Kapcsolódó
A tervek között szerepel müncheni és milánói útvonal indítása is Londonból. A célállomásokból látszik, hogy a Surf Air elsősorban az üzleti utasokra fókuszál.
Simon Talling-Smith, a Surf Air Europe leányvállalatának vezetője azt mondta, megpróbálják ugyanazt a sikert elérni, mint az anyavállalat Kaliforniában, ahol három év alatt háromezer előfizetőjük lett. A vezérigazgató ugyanakkor bízik abban, hogy ennél nagyobb sikert is el tudnak érni az öreg kontinensen.
A járatokat a Surf Air svájci gyártású, nyolcszemélyes Pilatus és Embraer repülőgépekkel teljesíti majd, a svájci cég felé már leadtak egy 45 gépre szóló rendelést. Mivel a járatok a kisgépes terminálokat használják, így a várakozási idő is jóval kisebb, mint a nagy terminálokon.
A Surf Air az Egyesült Államokban három évvel ezelőtt kezdte meg működését, jelenleg 12 gépes Pilatus-flottájukkal 11 kaliforniai városba közlekednek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve