A svéd bútorgyártó és -kereskedő cégcsoport a Kárpátok keleti és déli oldalán fekvő Botosani, Vrancea, Buzau és Prahova megyékben, illetve az erdélyi Bihar megyében vásárolt erdős területeket. Az eladókról és a vételárról üzleti titokra hivatkozva nem közölt adatokat.
Frederik de Jong, az Ikea Románia elnöke elmondta, az erdővásárlás hozzásegíti a cégcsoportot a fenntartható módon megtermelt fa nyersanyaghoz. A befektetést arra is alkalmasnak tartotta, hogy a cég diverzifikálja eszközeit.
"Románia lesz az első ország ahol az Ikea csoport saját erdővel gazdálkodik, és azt tűztük ki célul, hogy példát mutassunk az erdőgazdálkodás fenntarthatóságára" - idézte a Mediafax Frederik de Jongot. Az elnök hozzátette, Románia lesz az első olyan ország, ahol az IKEA nyersanyaggal is rendelkezik, bútorgyártókkal is együttműködik, és kereskedik is a termékeivel.
Romániában több mint húsz beszállítója van az Ikea csoportnak. Termékeit egy 2007-ben nyitott bukaresti áruházban lehet megvásárolni. A bútorgyártó júniusban jelentette be, hogy a második romániai üzletét is a fővárosban nyitja meg.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve