Az Ilie Carabulea üzletember által ellenőrzött - a nagyszebeni Atlassib többségi tulajdonában lévő - Carpatica tavaly 200 millió lejes (1,4 milliárd forint) veszteséget könyvelt el. Az ötszáz alkalmazottat foglalkoztató cégnek alig 5,1 millió eurónyi tőkéje maradt, miközben évi 130 millió euró értékben kötött biztosításokat. Az ASF 100 millió eurós feltőkésítést követelt a részvényesektől, mivel azonban erre nem került sor, bevonta a működési engedélyt.
A biztosító elleni csődeljárást a bíróságnak kell jóváhagynia. A Carpatica ügyfeleit az állami garanciaalapból kárpótolják a román törvények által megszabott legfeljebb 100 ezer eurós mértékben. Becslések szerint a garanciaalapnak 650 millió lejbe kerül majd a Carpatica csődje.
A Profit.ro román gazdasági portál szerint a Carpatica csődje sokkal kisebb hullámokat vet, mint az Astráé: a Carpatica portfóliójának 90 százalékát a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások (kgfb) teszik ki, és a cégnél jelenleg mintegy 26 ezer kárigény vár rendezésre átlagosan 1500 eurós értében. Az Astrának viszont több mint 57 ezer károsultja volt, és a kgfb mellett a légi és tengeri biztosítások piacán is tevékenykedett.
Romániában az Astra csődje miatt az utóbbi évben már így is több mint ötven százalékkal drágultak a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások, a Carpatica-csőd további áremeléseket vetít előre. A kgfb drágulása miatt a romániai fuvarozók több alkalommal forgalomlassítással, útlezárásokkal tiltakoztak.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve