Oroszország bedugaszolja azokat a lyukakat, amelyeken keresztül beszivároghattak az országba a kitiltott európai uniós, azon belül akár Magyarországról származó élelmiszerek - jelentette az orosz Szputnyik hírügynökség. A moszkvai kormány tavaly döntött az európai termékek egy részének importkorlátozásáról, válaszul az EU és az USA oroszellenes szankcióra. Az utóbbiakat az ukrán válságban játszott orosz szerep miatt vezették be.
A korábbinál szigorúbb ellenőrzés alá vetik a harmadik országokból Oroszországba irányuló élelmiszereket, hogy kiszűrjék az Európából származó, ám átcímkézett termékeket - derült ki Alekszander Tkacsev mezőgazdasági miniszter szavaiból. Arról egyelőre folynak az egyeztetések, hogy kibővítsék-e a beviteli tilalom alá eső termékek körét, ami szintén rosszul érintheti a magyar agrártermelőket.
Az intézkedések válasznak tekinthetők arra, hogy az EU külügyminiszterei hétfőn azt javasolták az uniós vezetőknek, hogy hat hónappal hosszabbítsák meg az Oroszország-ellenes szankciókat. Ezek vezető politikusok, állami tisztviselők európai beutazásának korlátozása mellett nehezítik az orosz vállalatok tőkéhez jutását az európai piacokon.
Tkacsev szerint biztosan változtatnak az importtilalom feltételein, amellyel részben a kiskapuk bezárása is a céljuk. Az orosz élelmiszerimport-tilalmat egyébként egyéves hatállyal vezették be 2014 augusztusában, ám várhatóan meg fogják hosszabbítani. Az orosz miniszterelnök hivatala szerint az erre vonatkozó javaslatot hétfőn beterjesztették a kormány elé. Dmitrij Peskov, a Kreml szóvivője azt mondta, hogy gyors döntés várható ez ügyben.
Nehéz a struccok élete
Szenvednek a volt ukrán kormányfő, Viktor Janukovics struccai - jelentette a Moscow Times. Janukovics 2014 elején bukott meg, majd ezt követően kiderült, hogy fényűző rezidenciáján, Mezsihirjában egyebek mellett magánállatkertet is fenntartott. Más állatok mellett struccok is laknak itt, akikből turistalátványosság lett. Gondozójuk beszámolójából azonban kiderült, hogy ezt minden bizonnyal nehezen viselik. Bár ugyanúgy - naponta kétszer - etetik őket, mint korábban, ám szaporodási kedvük alábbhagyott. Nem kétséges, hogy ennek hátterében a sok látogató okozta stressz lehet.Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve