Nem véletlenül kongatták meg a Kínában nagy súllyal jelenlévő német autógyártók az elmúlt időszakban a vészharangot. A Brilliance Automotive, a BMW 50 százalékos kínai joint venture partnere ma hajnalban profit warningot tett közzé, amely szerint első féléves eredményei 40 százalékkal elmaradhatnak a tavalyitól - írja a Reuters.
A csökkenés legfőbb okaként a cég közleménye a lassuló eladásokat tette felelőssé. A profit csökkenése elsősorban a kínai gazdaság növekedésének és az autóipar lassulásának tudható be - áll a hongkongi tőzsdén megjelent közleményben.
A Brilliance profitja, amely elsősorban a BMW-vel közös cég nyereségétől függ, ezzel a Reuters számításai szerint 2,2 milliárd jüanra, azaz nagyjából 354,38 milliárd dollárra csökkenhet.
A bejelentés szerint a cég költségei is magasabbak voltak az első fél évben, mivel hamarosan új modellekkel kíván a piacra lépni és új kapacitásokat helyeznek üzembe.
A nagy autógyártók az elmúlt hónapokban sorozatban csökkentették a kínai piacon áraikat, hogy ellensúlyozni tudják a kereslet növekedésének lassulását. A kínai újautó-eladások júniusban 3 százalékos csökkenést mutattak, ez volt az első mínuszos hónap az elmúlt két év során. A kereslet csökkenésében szakértők szerint a kínai tőzsde mélyrepülése is masszív szerepet játszott.
Tájékoztatás
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve