A Boeing szerdai közleménye szerint a harmadik negyedévben az árbevétel 9 százalékkal, 25,8 milliárd dollárra nőtt, a kiadások 20-ról 21,6 milliárd dollárra emelkedtek, az üzemi eredmény pedig 2,1-ről 2,5 milliárd dollárra javult. A cég adózott eredménye a 2014 harmadik negyedévi 1,3 milliárd dollárról, 25 százalékot javulva, 1,7 milliárd dollárra emelkedett.
Az első kilenc hónapban a Boeing 72,5 milliárd dollár árbevételre tett szert, 61,4 milliárd dollár kiadás mellett, 4,1 milliárd dollár adózott eredményt könyvelt el, ami 4 százalékkal haladja meg a 2014 január-szeptemberi értéket.
Fő tevékenységükből, a kereskedelmi gépek gyártásából 10 százalékkal több, 17,6 milliárd dollár bevételhez jutottak a június-szeptemberi időszakban, a szektor üzemi eredménye ugyanakkor két százalékkal, 1,7 milliárd dollárra csökkent, mert a korábbi 11,2 százalékos árrés 10 százalékra csökkent.
A Boeing a harmadik negyedévben 199, az első három negyedévben 580 kereskedelmi gépet adott át, 10 százalékkal többet, mint 2014 január és szeptember között.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve