Európa legnagyobb távközlési vállalata, a Magyar Telekom főrészvényese szerdán közölte, hogy a konszern kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 4,6 milliárd euró volt, 11 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A bevétel 13 százalékkal, 16,8 milliárd euróra nőtt.
Az eredmény jobb a vártnál, a Reuters által megkérdezett elemzők átlagban 4,4 milliárd eurós üzemi eredményt és 16,5 milliárd eurós bevételt prognosztizáltak.
A növekedésben döntő szerepet játszott a T-Mobile US erőteljes növekedése, az amerikai leányvállalat bevétele 11,7 százalékkal 7,7 milliárd dollárra, az EBITDA pedig 18,4 százalékkal 1,4 milliárd dollárra emelkedett. Így a dollár erősödése nagymértékben közrejátszott az eredmény növekedésében, ennek hatását kiszűrve az üzemi eredmény 6 százalékkal emelkedett.
A hazai piacon kevésbé volt sikeres a német konszern, az üzemi eredmény egy technikai átállás költségei miatt 1 százalékkal 2,2 milliárd euróra csökkent. További milliárdos költségekre is számítani kell, mert a szövetségi kormány további mobilfrekvenciákra fog pályázatot kiírni.
Tim Höttges, a Deutsche Telekom vezérigazgatója szerint az egész évet tekintve változatlanok a kilátások, az üzemi eredmény változatlan árfolyamon számolva várhatóan eléri a 18,3 milliárd eurót a tavalyi 17,6 milliárddal szemben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve