A ZIL-4112P prototípust vasárnap mutatták be az országos televízióban, mindössze néhány hónappal azután, hogy Putyin utasította a kormányhivatalokat: vezetőik általában német luxusautói helyére keressenek hazai gyártmányokat. Az államfő évek óta tett megjegyzéseket, kifejezésre juttatva nemtetszését, hogy kénytelenek külföldi autókat használni. Mint Mihail Szattarov, a ZIL limuzinrészlegének vezetője elmondta, a kocsi motorja 7,7 literes, automata sebességváltója 6 sebességes, sötétkék (bátran eltérve a hagyományos feketétől).
"Megpróbáltuk megőrizni a ZIL jellegzetes vonásait, felismerhető stílusát, fényszóróit, visszapillantó tükreit. Világossá akartuk tenni, hogy ez egy ZIL, nem egy szappandoboz vagy egy Mercedes" − jelentette ki az igazgató. Természetesen a kényelmet és a biztonságot nem áldozták fel a szovjet nosztalgia oltárán. Vannak benne bőrfotelek, íróasztalok, és különösen büszkék arra, hogy az utas nagy lapos képernyős tévén figyelheti behúzott függönyök mögött az utat, amelynek képét a kocsira szerelt kamera közvetíti.
Egy tévés újságíró is kipróbálta az autót, és amint arról a Totalcar írása beszámol, akadtak azért hiányosságok: az autó ajtaja és ablaktörlője sem volt éppen csúcsformában.
A különleges biztonsági berendezésekről természetesen nem nyilatkoznak, de felhívták a figyelmet egy jelentős modernizálásra: míg Leonyid Brezsnyev pártfőtitkár ZIL-je még 65 liter benzint fogyasztott 100 kilométeren, Putyiné beéri 25 literrel − ami egy személyautónak látszó tanktól valóban komoly teljesítmény.