A román nemzeti lottó vállalat súlyos pénzügyi helyzetben van, és ha nem tesznek lépéseket, a fizetésképtelenné válása is lehetséges - nyilatkozta a Mediafaxnak Dan Alexandru Ghita, a cég nemrégiben kinevezett új igazgatója. A kialakult helyzetért a korábbi vezetés felelős, amely előnytelen szerződéseket kötött egy görög vállalatcsoporttal. Bár a felelősségnek az elődökre hárítása megszokott gyakorlat, ezúttal Ghita vádjai megalapozottnak tűnnek.
A román cég 1992-1993-ban tíz évre szóló szerződést kötött a görögökkel, amit később újabb tíz évre meghosszabbítottak, ráadásul gyakorlatilag nem lehet felmondani. Ennek értelmében a görögöket illeti a videó szerencsejátékok nyereségének 70 százaléka, a románoknak csak 30 százalék marad. Ehhez járulnak az előnytelen beszerzések - például egy 300 ezer eurós szoftverért 1,7 milliót fizettek. Mindez oda vezetett, hogy 2007 és 2011 között a román nemzeti lottó nyeresége 50 százalékkal zuhant.
A Balkan.com szerint a vállalat forgalma tavaly 1,16 milliárd lej volt (274 millió euró), 5,3 százalékkal több a 2010-esnél, miközben nettó nyeresége csupán 81,7 millió lej (19 millió euró), az előző évinél 32,6 százalékkal kevesebb. Jelenlegi nyereségrátája alig haladja meg a 8 százalékot, s ha ez 5 százalék alá csökken, az állam akár be is zárhatja - állítja Ghita. Csökkenteni kell tehát a kiadásokat és növelni a bevételeket. Az igazgató a magyar példára hivatkozott, ahol a Szerencsejáték Zrt. tavaly 200 millió eurós profitot termelt, pedig az ország jóval kisebb Romániánál.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve