A Microsoft pénzügyi éve október-decemberi második negyedében 6,4 milliárd dollár nyereséget ért el, 4 százalékkal alacsonyabbat, mint egy évvel korábban. A Windows operációs rendszer eladásainak köszönhetően az értékesítési árbevétel 3 százalékkal 21,5 milliárd dollárra emelkedett. A Windows üzletág értékesítési árbevétele ezen belül 24 százalékkal nőtt.
A Windows 8 tavaly október végén került piacra a Microsoft évek óta legnagyobb horderejű fejlesztéseként. A Microsoft az új operációs rendszerrel kívánja megvetni a lábát egyszerre a táblaszámítógép és az okostelefon piacon is. A mobil készülékek operációs rendszereinek piacát eddig az Apple és a Google szoftverei uralták.
A Microsoft vezérigazgatója Steve Ballmer megelégedéssel nyugtázta az eredmény beszámoló kiadása alkalmából az új operációs rendszer értékesítési eredményeit. A Windows 8 szoftverből bemutatása óta 60 millió példányt adott el a Microsoft, azaz azonos idő alatt nagyjából ugyanannyit, mint elődjéből, a Windows 7-ből.
A befektetők már kevésbé bizonyultak megelégedettnek, a Microsoft részvénye a csütörtöki amerikai tőzsdei zárást követően közzétett eredmény beszámolóra a tőzsdén kívüli forgalomban három százalékkal gyengült, mivel az Office szoftver üzletág forgalma tíz százalékkal esett vissza. A piacok az Office új verziójára várnak.
Az új operációs rendszerrel együtt a Microsoft - igazodva a táblagépek felé eltolódó vásárlói preferenciák világpiaci trendjéhez - saját táblaszámítógéppel is megjelent a piacon a tavalyi év vége felé. A Gartner piackutató vállalat számításai szerint a tavalyi utolsó naptári negyedévben a globális személyi számítógépek (notebook és asztali) eladások 4,9 százalékkal 90,3 milliárdra, az IDC piackutató számításai szerint pedig 6,4 százalékkal 89,8 millióra csökkentek.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve