Alig csökkent a Springer nyeresége a második negyedévben Berlin, 2013. augusztus 7., szerda (MTI/Reuters/dpa) - A nyomtatott sajtó hanyatlását csaknem teljesen kiegyenlítette az internetes termékek felfutása, így az Axel Springer 171,6 millió euró (51,4 milliárd forint) kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás nélküli eredménnyel (EBITDA) zárta a második negyedévet, ez csupán 0,4 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
Elemzők csak 157 millió euróra számítottak.
A német médiakonszern szerdán közzétett jelentése szerint az országos lapok kiadásából származó bevétel közel 12 százalékkal esett, de az internetes kiadványok és termékek piaca fellendült, így a konszern árbevétele csak 0,9 százalékkal csökkent, 823,7 millió euró volt. A digitális média már az árbevétel 40 százalékát adja.
A Springer egyre inkább az internetes üzletágra koncentrál, és júliusban 920 millió euróért olyan nagy múltú lapokat adott el a Funke, korábbi nevén WAZ Mediengruppe csoportnak mint a Berliner Morgenpost, a Hamburger Abendblatt és a Hörzu, ami felzúdulást váltott ki újságírói körökben.
A német újságírók szövetsége (DJV) tiltakozott a lapok eladása ellen. Közleményükben hangsúlyozták: az ügylet révén az Axel Springer "az egyik legjobb hírű európai lapkiadóból vegyes profilú konszernné változik", és veszélybe kerülhet az újságírók állása. A "WAZ-konszern hírhedt a minőségi újságírás kárára végrehajtott kemény megszorításokról", a Springer-lapok átvétele pedig tovább növeli az adósságállományát - tették hozzá.
Az Axel Springer és a Funke Mediengruppe a magyarországi nyomtatott sajtó jelentős szereplője. Az Axel Springer magyarországi portfóliójában megyei lapok, a Világgazdaság című napilap, számos női, illetve gasztronómiai, lakberendezési lap, rejtvény- és műsorújság szerepel. A Funke Mediengruppe-hez tartozik a Pannon Lapok Társasága, és a német cég többségi tulajdonrésszel rendelkezik a HVG-ben.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve