A légitársaság honlapján hétfőn közölt jelentés szerint utasforgalma az első negyedévben 11 százalékkal 31,2 millióra nőtt az előző év azonos időszakához képest. Ehhez képest az árbevétel mindössze 2, az adózott eredmény 4 százalékkal emelkedett, előbbi tétel 1,6 milliárd eurót, utóbbi 256 millió eurót tett ki a negyedév végén.
Michael O'Leary vezérigazgató kommentárjában hangsúlyozta: a "szolid" 4 százalékos emelkedés megfelel az előzetes számításoknak, ugyanakkor a főleg francia légiforgalmi irányítók sztrájkjai és a terrortámadások miatt mintegy ezer járatot kellett törölni.
Az átlagos jegyár 10 százalékkal 39,92 euróra csökkent, a Ryanair egységköltsége (egy utaskilométer előállítási költsége) viszont 9 százalékkal mérséklődött. Az év hátralévő részében a Ryanair további forgalombővülésre számít, miután előzetes foglalásai 12 százalékkal jobbak, mint tavaly.disz
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve