A legnagyobb visszaesést - a harmadik negyedéves banki gyorsjelentések után, valamint a fokozott piaci bizonytalanságokat figyelembe véve nem meglepő módon - a kötvénykereskedési üzletágak dolgozói szenvedhetik el. Körükben akár 45 százalékkal is alacsonyabb lehet az alapbéren felüli teljesítményarányos készpénzes vagy részvényopciós jutalom mértéke - írta a Wall Street Journal.
Ezzel szemben egy átlagos középvezető a 2010-es 1,2 millió dollár után idén 900 ezret tehet zsebre a Johnson felmérése szerint.
Legolcsóbban talán a vállalati és lakossági üzletágak alkalmazottai, illetve a privátbankárok úszhatják meg, akiknél plusz-mínusz 5 százalékos változás mellett szinten maradhat a tavalyihoz képesti bónusz összege. Igaz, előbbiek esetében ez kisebb tételt jelent, mint a befektetési banki üzletágaknál, ahol a teljes fizetés lényegesen magasabb hányadát teszik ki a bónuszok.
A jutalmak a Lehman csődjét követően 2008-ban zuhantak jelentősen, ám a rá következő két év során folyamatosan épültek vissza, így idén ez a trend fordulhat a visszájára.
A Johnson Associates szerint azonban jövőre a szektorban tapasztalható masszív elbocsátási hullám miatt már emelkedhetnek a kifizetések, hisz kevesebb ember közt kell majd szétosztani a pénzt.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve